Névadóink

A Vécsey János és Borbála alapítvány rövid története

A Vécsey család, talán a legősibb történelmi nemesi családok egyike. A család tagjai a haza szolgálatában az idők folyamán különböző nemesi címeket kaptak. A Vécseyek nemesi rang szerint három ágra tagolódtak – grófi, bárói és köznemesi – és a történelem viharai között mindig is fontos feladatuknak tekintették az ország ügyeiben való szerepvállalást.

A grófi ág legismertebb alakja Vécsey Károly tábornok, aki az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc során szerzett elévülhetetlen érdemeket és halt mártírhalált Aradon.

A kollégium névadójául választott Vécsey János, a Vécsey család köznemesi ágából származik 1829-ben született Zala megyében – a házassági anyakönyv tanúsága szerint Pettenden – Vécsey Ferenc és Badis Erzsébet házasságából.

Aktív éveit az Igazságügyi Minisztérium kötelékében hivatalnoki beosztásban töltötte, később földbirtokán gazdálkodott, Széchenyi Istvánt tekintette példaképének.

Első felesége halála után Budapestre költözött. 1871-ben kötött házasságot a szintén özvegy, nemesi családból származó Szathmáry Borbálával. Második házasságából nem születtek utódai.

Jelentős magánvagyonát két Akácfa utcai és egy Dob utcai ház, valamint jelentős bankbetét képezte. Mint háztulajdonos, módos polgárnak számított.

Második feleségével, Szathmáry Borbálával beutazta Európát, Rómába, Firenzébe, Bécsbe, Brüsszelbe, Párizsba, Münchenbe látogattak, hogy tanulmányozzák az európai hírű árvaházakat, gyermekvédelmi intézményeket.

1885. április 28-án a Vécsey házaspár végrendeletet készített. A végrendelet értelmében a házaspár minden ingó és ingatlan vagyonát a budapesti királyi törvényszékének kezelésében a Vécsey János és Borbála alapítvány létrehozására adományozták. Az alapítványi tőkét az ingatlanok házbéréből befolyt összegekkel – évi 24.000 magyar arany forint – kívánták gyarapítani.

A vagyonkezelést öt főből álló felügyelő-bizottság kezelésére bízták, akik a VII. kerületi képviselőtestület tagjai voltak. Az alapítvány vagyonkezelését végző felügyelő-bizottságot a Székes-Főváros tanácsa és a mindenkori a belügyminiszter ellenőrizte.

Az alapítvány vagyonából két árvaházat szándékoztak létrehozni és működtetni “kétoldalú”árva fiúk, illetve leányok számára.

A Vécsey házaspár végakarata szerint:

A két intézményben azon gyermekeket kell iskoláztatni, nevelni, akik nem kívánt terhességből születnek, és akiket még csecsemőkorukban névtelenül a Vécsey tulajdonban lévő Akácfa utcai ingatlanba éjjel beadnak a gyermekeket felnevelni nem tudó, nem akaró szülők, illetve leányanyák.

A befogadott újszülötteket a római katolikus vallás szerinti megkeresztelésük után, az alapítvány által fizetett szoptatós dajkákhoz helyezték ki gondoskodásra, 4 éves korukig.

A keresztségben a fiúkat Vécsey, a lányokat a Szathmáry névre kívánták anyakönyveztetni, az alapítók után. Az alapítók elképzelései szerint a négyéves korukat betöltött, mindkét nembeli gyermekek nevelése fiú és leánynevelő intézetekben folytatódhat, grazi apácák segítségével, akik a magyar és német nyelvet egyaránt kiválóan ismerik és biztosítják a római katolikus hitben való neveltetést.

Az alapítványi intézményekbe kerülő gyermekek a környékbéli iskolákban tanulnak, a lányok 12 éves korukig írást, olvasást, számolást, a fiúk 13 éves korukig ezen túl rajzot és tornát is tanulva.

Az iskola befejezése után a lányok az alapítványi intézetben kötést, horgolást, szabást, varrást, hímzést, házimunkát: mosás, vasalás, takarítás, főzés, a fiúk inasként kereskedő, vagy iparos szakmát sajátíthatnak el.

Az alapító végrendelet szerint a lányok vagyonos családokhoz cselédkönyvvel kerülhetnek ki 16 éves koruk betöltése után, a fiúk a tanoncidő leteltével, kereső szakmával, mesterlevéllel“felszabadításuk” után hagyják el az intézményt. A lányok az életkezdéshez szükséges ruházaton, ismereteken túl férjhez menésükkor az intézményben – eladott kézimunkák árából – gyűjtött pénzükön kívül 200 osztrák forint = 50 magyar arany forint hozományt is kapnak.

Az alapítók részletesen, aprólékosan rendelkeztek az intézmény működéséről, a gazdálkodásról, a személyzet foglalkoztatásáról, a gyermekek napi 5 étkeztetéséről csakúgy, mint a ruházkodásról, vagy a termek berendezéséről.

A nem kívánt frigyből született gyermekek befogadása Vécsey János 1886. január 27-én bekövetkezett halála után elkezdődött, az alapítvány a főváros kezelésében létrejött. A dajkáktól visszavett gyermekek a már működő budapesti lelencházakba kerültek.

A tekintetes Főváros tanácsa özvegy Vécsey Jánosné kérésére és hálája kifejezésekéntdíszsírhelyet adományozott Vécsey Jánosnak a Kerepesi temető 350. parcelláján épült kriptában. A sírhely fölé impozáns öntöttvas oszlopokon nyugvó kupolás építményt emeltettek.

A bronz obeliszk felirata:

“Itt nyugszik Vécsey János a kétoldalú árvák örök gyámolítója”

A lelencházak felépülése, az alapítvány sikeres működése ellenére is elhúzódott, Vécsey Jánosné férje végakaratának teljesülését sürgetve 1902 ben írásban fordult a fővárosi tanácshoz, hogy legalább az alapítványi vagyont gyarapító éves bevételek terhére engedélyezzék 20 gyermek számára a Vécsey János és Szathmáry Borbála alapítvány gyermekeinek befogadását és elhelyezését a budapesti Első Magyar Gyermek Menedékhely Alapítvány IX. kerületi épületében. 1903-ban a kérésnek helyt adva szerződésben rögzítették az első gyermek menedékhely épületében helyet kapott Vécsey alapítványi árvák befogadásának és nevelésének feltételeit, megtartva az eredeti alapító végrendelet kikötéseit. Az alapítványi tőke továbbra is a főváros kezelésében maradt.

Vécseyné mindössze, egy szerény összegű életjáradékból tartotta fenn magát férje halálát követően. Az idős asszony 1919. december 21-én bekövetkezett haláláig, megfelelő anyagi háttér hiányában többször fordult panasszal a fővárosi tanácshoz férje síremlékének leromlott állapota miatt, kérelmezve annak helyreállítását.

 

Vécsey János síremlékének felújítására, sem Szathmáry Borbála halála előtt, sem azt követően napjainkig nem került sor.

A Vécsey alapítvány korszerű, európai mintára megálmodott intézete – a jelentős alapítványi vagyon ellenére – önálló intézményként, csak 1939-ben kezdte meg működését.

1937-ben a magyar királyi belügyminiszter rendeletben intézkedett arról, hogy más, addig még meg nem valósult, hasonló céllal létrehozott alapítványok összevonásával, közös alapítványt kell létrehozni, az árva fiúgyermekek védelmére.

Így került sor arra, hogy Vécsey János és Borbála, Vrányi István, Frum István, Rökk Szilárd, Szelényi Lajos, Zichy Antal, Maresch Manó, Jakabfalvi Gyula és az I. Ferenc József és Erzsébet alapítvány vagyonát egyesítsék. Az építkezés céljára Budapest Főváros Közgyűlése ingyenesen átadta a 2150 négyszögöl III. kerület Szél u. 11-13. szám alatti építési telket az összevont alapítványnak. Továbbá határozatot hozott arról, hogy az alapítványt elidegeníthetetlenként kezeli örök időkre, az annak tulajdonában lévő nagy értékű ingatlanok fővárosi tulajdonba vételéért cserébe továbbá az intézmény működési költségét mindenkor finanszírozza.

1914-ben az alapítvány a készpénz vagyonán kívül, különböző értékpapírokba fektetett 180.000.000 koronás értékvagyonnal rendelkezett.

1938-1939-ben az Építészeti Szemle tanúsága szerint 700.000 pengő költ-séggel épült fel az Alapítványi Fiúotthon. Az épület előcsarnokában két márványtáblát állított fel a székes főváros közönsége. Egyet Vécsey János és Szathmáry Borbála, s egy másikat a többi alapító emlékére.

Ekkor az összevont alapítvány törzstőkéjének több mint felét a Vécsey alapítvány törzstőkéje tette ki és ezzel a többi alapítónál lényegesen nagyobb összeggel járult hozzá az ingatlan felépítéséhez és az alapítvány működéséhez.

Az Alapítványi vagyon kezeléséért a Székes-Főváros közönsége nevében a mindenkori polgármester vállalt a kezességet.

A magánalapítvány, más alapítványokhoz hasonlóan 1952-ig működhetett zavartalanul. Az államosítást követően alapítványi tőkéje és vagyona ismeretlen kezekbe került /feltehetőleg a fővároséba, vagy az államéba/.

A kapuit 1940-ben megnyitó Alapítványi fiúotthont, az államosítást követően nevelőotthonná nyilvánították, névadója Rákosi Mátyás, majd Ady Endre lett.

Az alapítók tiszteletére elhelyezett márványtáblákat szerencsére nem verték szét, csupán leragasztották egy márványos mintájú kartonpapírra nyomtatott Ady idézettel.

1975-ben, a Fővárosi Tanács önálló igazgatású, országos beiskolázású középiskolai diákotthont és részben önálló gazdálkodású óvodás nevelőotthont létesített az épületben. A diákotthont 1982-ben kollégiummá nyilvánították. A gyermekotthonban főként állami gondozott gyermekek, a diákotthonban és a kollégiumban pedig hátrányos helyzetű vidéki középiskolások kerültek elhelyezésre.

A Kerepesi úti temetőben hosszú időre gazdátlanná vált Vécsey házaspár hamvait őrző kriptát többször feltörték, földi maradványaikat meggyalázták.

Az alapítvány megszűnése után a síremléket senki sem gondozta, dudva és embermagasságig érő gyom verte fel, a hajdan impozáns sírboltot. Az öntöttvas oszlopokon nyugvó kupolás emlékmű állapota igen leromlott, a díszítő elemeket és egyéb tartozékokat ellopták.

Annak ellenére, hogy 1975-ben a Műemlékvédelmi Hivatal kiemelten védett műemlékké nyilvánította az építményt, helyreállításáról, állagmegóvásáról nem gondoskodott.

A kollégium és a Vécseyek kapcsolata

A kollégium tantestülete és diákjai lelkes kutatómunkájának köszönhetően sikerült feltárni az alapítás történetét, felderíteni az alapítók életútját, miután a kollégium festése során lemállott a márványtáblára ragasztott kartonpapír és előkerült az eredetileg bevésett szöveg.

A kollégium vezetése a Nemzeti Panteon Alapítvány pályázati támogatásával, 1999-ben megkezdte az elhanyagolt állapotban lévő sírbolt műemléki restauráltatását, felvette Vécsey János nevét és elnyerte a Környezetvédelmi Szakkollégiumi címet.

1999. október 21-én, 48 évvel az államosítás után először került sor koszorúzásra a részben felújított sírnál. A kollégium 180 diákja és a meghívottak megható ünnepség keretében emlékeztek a névadóra, Vécsey János születésének 170., Szathmáry Borbála halálának 80. és az alapítványi épület (kollégium) építésének 60. évfordulóján a síremléknél és a kollégiumban.

2000-ben, a Magyar Millennium Kormánybiztos Hivatala pályázati támogatásával vált lehetővé, hogy a műemléki sírbolt restaurálási munkái folytatódhassanak.

A többször meggyalázott kriptában lévő szétszórt, szeméttel és építési törmelékkel borított hamvakat exhumálás után, közös koporsóban helyeztettük el, azzal a szándékkal, hogy a restaurálási munkák befejezését követő Millenniumi Vécsey Nap temetői ünnepsége során sírjukat a katolikus egyház szertartása szerint megszenteltessük.

 

Vécsey János és Szathmáry Borbála európai mintára megálmodott, korszerű, haladó, humanista eszmeiségű gyermekintézményének szellemi öröksége – méltatlanul, közel 50 évre – feledésbe merült, csakúgy, mint alapítótársaik személye és nemes szándéka.

Intézményünk tanulói és dolgozói közössége Vécsey János nevének felvételével, sírjának műemléki felújításával, ápolásával kívánt emléket állítani valamennyi alapítója emlékének.

Kegyeletünket fejezzük ki azok előtt, akik hajdan szívügyüknek tekintették a gyermekek védelmét, a rászoruló fiatalok nevelését, iskoláztatását és hagyatékukkal, adományukkal, alapítványukkal hozzájárultak a kollégium épületének létrehozásához, mely otthont nyújt ma is a rászoruló fiataloknak.

Nem csak a kollégium diákjainak, de más közintézményeknek is példát kívánunk adni névadónk szellemiségének őrzésével.

Meggyőződésünk, hogy azon embereknek, népeknek és nemzeteknek, melyek kultúrájukat, múltjukat nem őrzik, jelenkoruk sivár, jövőjük nincs, létük gyökértelen.

A névadóval, az alapítókkal kapcsolatos kutatást lehetőségeinkhez mérten tovább folytatjuk.

2001. januárjában a Magyar Tudományos Akadémián ünnepélyes gálaműsor keretében adta át a kollégium vezetőinek és diákjainak az Európa Tanács és az UNESCO támogatásával működő Ford Motor Company Alapítvány nevében Barbara Krux, a cég európai üzleti igazgatója a Kulturális Örökség 2000 díj III. helyezéséért járó nemzetközi elismerést a műemléki Vécsey sírbolt restauráltatásáért.

Az európai kulturális örökség részét képező műemléki sírbolt teljes restaurálási munkái a díjjal járó támogatásnak köszönhetően így 2001. őszére maradéktalanul befejeződtek.

Az 1999. és 2000. októberében megtartott első kegyeleti megemlékezésünkkel új fejezetet nyitottunk, új időszámítás kezdődött életünkben, megtörtük a közel fél évszázados hallgatást.

A 1999. októberétől minden évben három napos rendezvénysorozattal emlékezünk meg névadónkról és alapítótársaikról. A Vécsey napokon  a kollégisták és tanáraik, kollégiumi ünnepi műsorral, szentmisével és koszorúzással tisztelegnek a Kerepesi Temetőben a Vécsey házaspár emléke előtt.

Ünnepi megemlékezés a Vécsey házaspár síremlékénél.
Ünnepi megemlékezés a Vécsey házaspár síremlékénél

A Vécsey napon kerül átadásra a Kiváló Vécsey Kollégista kitűntetés, azon diákok számára, akik többéves közösségi munkájukkal, tudásukkal, emberi kvalitásukkal rászolgálnak arra, hogy a díj tulajdonosaként a Vécsey nevet viselhessék. Az oklevéllel járó vésett ezüst karlánc felirata reményeink szerint, a kollégiumból az életbe való kilépésük után is emlékezteti őket arra a szellemi örökségre, melyet alapítóink hagytak ránk.

” mert a mely országban sok nép lakik, munkás és szorgalmas, mint a méhcsalád, az a nemzet gazdag, bátor és hatalmas, ilyen legyen a világ végéig a magyar nemzet is. Minthogy a humanizmusi alapítványunk nemcsak az emberiség javára szolgál, hanem a főváros, úgy az állam terhének apasztására is…”
(részlet Vécsey János és Szathmáry Borbála alapító okleveléből)

Tóbi Mária 1994-től 2015-ig volt intézményünk igazgatója.  Az Ő igazgatói évei alatt, az ő irányításával történt a Vécsey kutatás és vette fel az intézmény a Vécsey János nevet.  A Kerepesi temetőben megtalált romos sírt exhumáltatta, a sírboltot felújíttatta és ünnepség keretében megszenteltette. 

2001-ben ennek elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémián átvehette a Ford Motor Company Kulturális Örökségért nemzetközi pályázat harmadik helyezésének díját.

Az ő kezdeményezésére 1999 óta minden évben megtartjuk a Vécsey Napokat.

A Vécsey János és Szatmári Borbála alapítvány története itt olvasható:

Összeállította:
a Vécsey János Kollégium tantestülete
és Diákönkormányzata 2000-ben, az akkori igazgató Tóbi Mária vezetésével.

 

Koszorúzás a márványtábláknál
Koszorúzás a márványtábláknál

Gálaműsor a kollégiumban
Gálaműsor a kollégiumban